A plüssállatokat gyakran úgy gondolják, mint valami gyerekeknek való dolgot - egy gyerekes hobbit, amelyet végül fel kell adnunk, mint a képzeletbeli barátok és Capri-Sun. Ha a hobbi a serdülőkoron túl is folytatódik, kínos lehet. "Kérem, senki sem fog pszichoanalizálni azért, mert 30 évesen minden este egy nyuszival feküdtem le" - viccelődött Margot Robbie színész a "The Late Late Show With James Corden" című műsorban.
Ez azonban nem ritka: a felmérések szerint az amerikai felnőttek körülbelül 40% -a alszik plüssállattal. Az elmúlt években a kitömött állatok egyre népszerűbbek lettek a felnőttek körében.
Erica Kanesaka, az Emory Egyetem professzora, aki az aranyos kultúrát tanulmányozza, egy e-mailben elmondta nekem, hogy nem csak arról van szó, hogy a gyermekkori emlékeket szentimentális okokból felnőttkorban kell tartani - a felnőttek is vásárolnak maguknak plüssjátékokat, egyszerűen azért, mert szeretik őket.
A kidult piac (amelyet egy piackutató cég úgy határoz meg, mint egy 12 éven felüli) állítólag évente körülbelül 9 milliárd játékeladást generál. A legnépszerűbb modern plüss játékmárkák közé tartozik a Squishmallows és a Jellycat, amelyek nem hagyományos plüssjátékokra, például káposztára és szivárványos struccokra specializálódtak.
A Z generáció élen jár a plüss játékok felkarolásában: a Squishmallows vásárlók 65% -a 18 és 24 év közötti. [2] Richard Gottlieb játékipari tanácsadó azt mondta az NPR-nek, hogy "kínos... arra, ami ma, a Z generáció és az ezredfordulósok büszkén játszanak velük."
Természetesen sokan még mindig furcsának vagy gyerekesnek találják, hogy a felnőttek plüssjátékokat gyűjtenek. Amikor a TikTok sztárja, Charli D'Amelio közzétett egy fotót magáról, amelyen színes Squishmallows kis csoportjával heverészik, néhány kommentelő azonnal gúnyolódni kezdett gyűjteményén. D'Amelio csalódott volt: "Mindenki azt várja tőlem, hogy mindig felnőtt legyek" - írta (akkor 16 éves volt). Még mindig felnőttem."
Bár az online vita ártalmatlannak tűnhet, rámutat egy folyamatban lévő kulturális tárgyalásra arról, hogy a felnőtt élet mennyi teret hagyhat a cukiságnak és a játékosságnak, és hogy a felnőtteknek "fel kell-e nőniük".
Gyerekként nem nagyon érdekeltek a plüssállatok; Tehetetlen, cukorka nélküli piñatának láttam őket. De a 20-as éveim elején sok barátom elkezdett plüssállatokat vásárolni és adni egymásnak. Az egyik barátom megkérdezte, hogy Belly vagy Lulu jobb név lenne-e egy kitömött sárkánynak. A 21. születésnapomra valaki adott nekem egy töltött perec játékot Jellycatból. Az ágyam mellett tartom, és tudom, hogy sok társam ugyanezt teszi.
Néhányan a plüssállatok növekvő népszerűségét hibáztatják a közösségi médiában, ahol aranyosak, nosztalgikusak és nagyon megoszthatók. Kanesaka szerint a japán Hello Kitty és Pikachu globális népszerűsége is szerepet játszott.
Mások a fiatalabb generációkat hibáztatják, hogy túl törékenyek, ahogy a Philadelphia Magazine egyik főcíme fogalmazott: "Millennials! Tedd le a takaróidat és a plüssállataidat. Nőj fel!" [3] De a leggyakoribb magyarázat úgy tűnik, hogy a korai világjárvány stressze, magánya és bizonytalansága arra késztette a felnőtteket, hogy a plüssállatok kényelmét keressék. "Elvittem egy kitömött jegesmedvét a gyerekkori hálószobámból" – írta Sarah Gannett a The New York Times-ban – "hogy elhárítsam a rossz hírek és a félelem támadását."
Az olyan tudósok azonban, mint Simon May, a londoni King's College filozófusa, nem biztosak abban, hogy a felnőtt plüssállatok újjáéledése teljes mértékben a világjárványhoz kapcsolódik. May elmondta nekem, hogy a stressz és a bizonytalanság már jóval 2020 előtt is része volt az emberi életnek. Számára és más tudósok számára, akik aranyos állatokat tanulmányoznak, ez az újjáéledés egy nagyobb váltás része, amely évszázadok óta zajlik: a gyermekkor és a felnőttkor közötti határ eltűnik.
A gyermekkort nem mindig érdemes emlékezni. Ez egy bizonytalansággal teli életszakasz: sok gyermek nem éri meg a felnőttkort, és olyan betegségekben hal meg, amelyek ma már megelőzhetők. Néhány gyermek már korán gyárakban és szénbányákban dolgozott.
"Vegyünk egy példát, ami ma már elképzelhetetlen" – írta Joshua Paul Dale, a tokiói Chuo Egyetem aranyos kulturális tanulmányok professzora az Irresistible: How Cuteness Wired Our Brains and Conquered the World című könyvében – "a 20. század elejéig nemcsak általános, hanem elfogadható is volt, hogy a gyerekek berúgjanak a kocsmákban."
Dale azt állítja, hogy a "gyermekkor" fogalma nagyrészt a felvilágosodás idején alakult ki. Azelőtt a gyerekeket többnyire kis felnőtteknek tekintették – még sok középkori csecsemőfestmény is úgy nézett ki, mint a felnőttek kemény, miniatűr változata, visszahúzódó hajszálakkal és mindennel. John Locke filozófus "Tabula rasa" című könyve segített a gyerekeket üres táblákká átkeretezni, potenciális felnőttekkel, nem pedig félig sült felnőttekké.
A 20. századra, amelyet gyakran a "gyermek évszázadának" neveznek, a gyermekek védelme mint formáló életszakasz jól megalapozott volt. May még az akkoriban kialakult értékeket is "gyermekimádatnak" nevezte. 1918-ra az Egyesült Államok minden állama olyan törvényeket fogadott el, amelyek előírják a gyermekek iskolába járását. 1938-ban az Egyesült Államok szigorúan korlátozta a gyermekmunkát. 1959-ben az Egyesült Nemzetek Gyermekjogi Nyilatkozata támogatta a gyermekek "különleges védelmét és gondozását". A szülők arra is számíthattak, hogy gyermekeik tovább élnek: az 1800-ban született gyermekek 46% -a nem élte meg az 5 éves kort, de 1900-ra ez a szám majdnem a felére csökkent. Az aranyos hatalom című könyvében May azt írja, hogy a gyermekkor "az új szent hely" lett.
Dale elmondta nekem, hogy az utóbbi években, miközben a gyermekkort továbbra is tisztelik és védik, a felnőttkort gyakran inkább nehézséggel, mint szabadsággal társították. Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy a 18 és 30 év közötti felnőttek a legnegatívabb véleménnyel vannak a felnőttkorról,[4] talán azért, mert a hagyományos "felnőtt" mérföldkövek, például a házasság és a szülés késése szakadékhoz vezetett az elvárások és a valóság között. Dale a felnőttkorral kapcsolatos pesszimizmust olyan tényezőknek tulajdonítja, mint a haknigazdaság és a munkahely bizonytalansága: "Manapság egyre nehezebb felnőttnek lenni."
Ennek eredményeként úgy tűnik, hogy a gyermekkor és a felnőttkor közötti határvonal az elmúlt években elmosódott. "Egyrészt azt látjuk, hogy a gyerekek egyre inkább felnőttként viselkednek?" May írja. Nagyrészt a közösségi média miatt a gyermekek gyakran vannak kitéve felnőtt alkotóknak, akik osztoznak a felnőttek szorongásaiban, ami olyan jelenségekhez vezet, mint a "Sephora tweens" öregedésgátló bőrápoló termékek használata. "Másrészről" – folytatja May – "a felnőttek egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy a gyermekkor meghatározó tényező az egész életükben."
Tehát a gyermekkori gyermekek felnőttekké válnak, és a felnőttek gyermekekké válnak.
Májusban úgy tűnik, hogy a gyermekkor tükörré vált, amelyen keresztül sok felnőtt megvizsgálja saját érzelmi életét. "Mindannyiunkban van egy fiatal, szenvedő gyermek" – írta Thích Nhất Hạnh zen mester, és a "belső gyermek" fogalma, amelyet először Carl Jung pszichológus népszerűsített, népszerű wellness fogalommá vált.
A koncepció néha édes és néha határeset, abszurd: gyakran látunk olyan bejegyzéseket, mint "A babák gyűjtése meggyógyította a belső gyermekemet" és "Karib-tengeri hajóútra mentem, hogy meggyógyítsam a belső gyermekemet". A TikTokon egy 2022-es trend szerint a felhasználók gyermekkori fotókat tesznek közzé olyan feliratokkal, mint például: "Amikor gonosz vagyok magammal, emlékszem, hogy velük sem voltam gonosz."
Eközben Jennifer Lopez új filmjének, a This Is Me... Most van az a jelenet, amelyben a felnőtt Lopez lehajol, hogy megölelje fiatalabb énjét, és azt mondja neki: "Szeretlek... Sajnálom." Ha a gyermekkor az "új szent hely", ahogy May mondja, akkor a "belső gyermekre" helyezett hangsúly egy módja lehet annak, hogy a felnőttek ragaszkodjanak ahhoz, hogy ők is szentek – hogy a belső gyermek megérdemli, hogy gyengéden bánjanak vele, még a plüssállatokig is.
A cukisághoz fordulás lehet egy módja annak, hogy elutasítsuk a felnőtt élet merev, túl komoly természetét, és elismerjük, hogy mind a gyermekkor, mind a felnőttkor folyamatosan változik. "A cukiság elfogadása egy módja lehet a hagyományos felnőtt szerepek megkérdőjelezésének is, amelyek anakronisztikussá, elavulttá és károssá váltak" - írja Kanesaka. Felnőttnek lenni többet jelent, mint skótot kortyolgatni és adót fizetni. "Ahelyett, hogy elfogadnánk azt az elképzelést, hogy a felnőttkor és a hatalom csak egy formában jön létre (hogy erősnek és férfiasnak kell lennünk), a plüssállatok a felnőttkor lágyabb, szelídebb változatának befogadására szolgálhatnak."
Igaz, hogy a plüssállatok gyűjtése nem mindenki csésze teája, de vannak más módok is a játék és a csodálkozás pillanataira a felnőtt életben, mint például a madármegfigyelés és a Dungeons & Dragons ligához való csatlakozás.
May úgy véli, hogy a gyermekkor és a felnőttkor közötti határok eltolódása az emberi elme evolúciójának természetes része. A határok le fognak omlani, különösen a bináris ellentétek: "Ahol ezt most a legtisztábban látjuk, az a gender." Bár a törvényes korhatárok továbbra is fennállhatnak, a gyermekkort és a felnőttkort egy nap egy kontinuum pontjainak tekinthetjük, nem pedig különálló életszakaszoknak. Végső soron "a felnőtté válás új módja az lesz, amely magában foglalja ezeket a gyermeki elemeket" - mondja Dale. A felnőtteknek szánt plüssjátékok újjáéledése csak előfutára lehet valaminek, ami eljön: talán egy nap mindannyian felnőttek leszünk, akiknek még mindig gyermeki szívük van.
EN